2012. július 30., hétfő

12~CYPRUS

Sziasztook !

Július utolsó előtti napjára egy rövid poszttal készültem Ciprusról. :)
Idei úti célunknak ezt a "kis" szigetet választottuk és ezen belül Paphos tengerpartját. Repülőgéppel körülbelül 3 óra alatt érkezhetünk meg és közvetlen járat indul Budapestről.  A hely csodaszép volt és elmondhatatlanul meleg. Paphos városáról írok még egy posztot később és most pár képet mutatok ! :)



xx
D.

2012. július 29., vasárnap

11~UTOLSÓ NAP


Jó estét ! 

Tudom, hogy most egy ideje nem posztolgatok rendesen, de szerintem ez érthető, egyenlőre minden időmet a családomra és a barátaimra szeretném áldozni. :)
Elképzelni sem tudjátok, mennyire furcsa volt itthon lenni. Máltán az utolsó napon ugyanúgy keltem, ahogy a szokásosan többi napon, aztán megláttam a szoba közepén sorakozó bőröndöket és leesett, hogy eljött ez a nap. Az utolsó nap, amitől annyira féltem, amit annyira nem vártam, íme itt van június 29. Reggel kaptam üzeneteket máltaiaktól és otthoniaktól egyaránt. A szívem egyik fele sírt, a másik nevetett, épp így az üzenetek egyik fele szomorú volt, a másik pedig vidám. 
Aztán jött a perc mikor utoljára körbementem a házban, utoljára megöleltem a " második családom" és beültem a kocsiba. Az egész út a reptérre jó hangulatban telt, nem az a tipikus már a kocsiban sírok és csend van. Nem. Igaz, mikor utoljára felnéztem az ablakomra, a szobámra, arra a helyre, ami 10 hónapig otthonom volt engem is elfogott a sírás. A reptéren feladtunk mindent, egy elég nagy többlettel túlléptem a 20 kilót, de megúsztam szerencsésen és elfogadták.  20 perces elköszönés, ölelkezés, sírás, nevetés után elindultam a kapum felé, ahol is már régen ki volt írva, hogy utolsó hívás. Én voltam az utolsó, aki azon a napon Budapestre indult Máltáról. :)
A gépen egy idős házaspár mellé kerültem, szerencsére még előző nap becsekkoltam így ablak mellett ülhettem és utolsó pillantást vethettem álmaim országára...
Ahogy felszállt a gép én már sírtam... Szinte hihetetlen érzés volt, ahogy felszálltunk és tudtam, hogy az elkövetkező elég hosszu időben nem fogom látni a szigetet. Már akkor hiányzott, de ahogy felülről láttam San Gwannt, Mdinát, Pacevillet... Mindenhez emlékek sokasága kötödött és fejemben pörgettem a kis filmeket és próbáltam megjegyezni minden képet, nehogy véletlenül elfelejtsek bármit is.
2 óra után végre Magyarország felett voltunk, átrepültünk a Balaton felett, ahol már örömömben potyogtak a könnyeim, hogy itthon vagyok és itt is maradok.. :)
Az én időm, az én cserediák évem június 29.én lezárult, de szívemben örökké egy cserediák maradok. :)
Egyenlőre itthon is jól telik minden, próbálok visszailleszkedni, próbálom behozni azokat a lemaradásokat és találkozni mindenkivel. Még most is van olyan ember, akivel nem találkoztam és olyankor vicces az emberek reakciója. :)
Szóval ennyi volt. Itt a vége.  Elmondhatatlanul hiányzik Málta és tudom, hogy mostmár ott is van egy otthonom. Tudom, hogy ott is vannak barátok, ott is hiányzok valakinek, de most az életemet itt kell folytatnom és amint lehet visszamegyek ! :) 

xx.
D.

10~LAST WEEKEND=BEST WEEKEND

Heloo !

Here is the post about our last weekend. Friday is so close. I can't believe this. Time goes so quickly.
As i wrote earlier on Friday afternoon we went to Mellieha Bay, but at the end i "met" with a cute, sweet jellyfish. He wanted to be my friend, but unfortunately we can't. :( He touched me... Have you ever touched jellyfish? Don't try. :)
Later i will put up some picture about Mellieha and about my hand.
So let's continue!
Friday night. For us the preparation is a small party too. Volume up and let's dancee. :)
We went to Paceville, as usually. It was a bit different, because all of us felt this is the last weekend. Honestly i can't really write about the feelings and stuffs like this, but the night was definitely good and i loved every moment.
We live together. Zophie from Germany, me and Marion from France. 


On saturday we went to Paradise Bay. ( later..)
Saturday evening Paceville again. The beginning of the night was definitely shit. Zophie did not come, because she was tired. This made me sad. She knew this is our last saturday and she stayed at home...
Anyway... We went together with Marion. I wrote a list earlier, so we went to Bellini,last time.




After Paceville we went to the beach... :) 
Last weekend was the best weekend !

When i wrote this i was in Malta, now i'm at home and it is so sad to read back this. :( 
I'm going to post more picture as soon as i have more time. 
:)

xx
D.

2012. július 3., kedd

09~HUNGARY

I'm in Hungary. :) I'm sitting in my own bed and writing a post right now. It's so incredible... Last week i was in Malta and now i'm here. At home. Of course i'm really happy to be here, but i miss Malta... I promised post about the last weekend. I will do it just i need some time to organize my things.

Magyarországon vagyok. Végre a saját ágyamban ücsörgök és innen posztolhatok. Olyan hihetetlen, hogy múlt héten még Máltán voltam, most pedig Magyarországon. Itthon. Nyilvánvalóan boldog vagyok, hogy itt lehetek, de hiányzik Málta... Tudom, hogy megígértem a posztot az utolsó hétvégéről, de most kicsit elvagyok havazva és kell egy kis idő, amíg rendezem a dolgokat itthon.

Soon...
Hamarosan...

xx.
D.