2013. január 29., kedd

46 ~ WISH LIST

Az igazi álmoknak az akadályok adnak erőt. Máskülönben nem változnak tervekké, hanem csak álmok maradnak. Éppen ez a különbség az álom meg a terv közt. (...) Az álmainkat nem készen kapjuk, lassanként bontakoznak ki, talán végül másként is alakulnak, mint ahogyan megálmodtuk őket...!!


Az igazság az, hogy amire összpontosítunk, arrafelé haladunk. Ha elhatározunk valamit, az szinte olyan, mintha felvennénk egy szemellenzőt, cél felé fordulnánk és meg sem állnánk, amíg át nem szakítjuk a győzelmet jelentő szalagot.
Talán nem én vagyok az egyetlen ember ezen a hatalmas bolygón, aki mindig váltogatja az elképzeléseit, mindig mást szeretne, mindig új célt tűz ki maga elé. Így voltam ezzel mindig is és talán így is marad örökké, egyenlőre nem tudni, de a legjobb tanács, amit ezzel kapcsolatban kaptam, az az volt, hogy készítsek egy kívánság listát. Elsőre furcsán hangzik tudom, hiszen én is hasonlóképp éreztem, mikor azt mondták : sokkal egyszerűbb lesz kitalálnom mit is szeretnék, ha lesz egy listám azokkal az álmokkal, amiket valóra szeretnék váltani.

  • Valószínűleg mindenkinek van otthon egy üres,csíkos, kockás, sima, bármilyen füzete, ami nincs használatban. Itt az idő, hogy elővegyük ezt. Teljesen lényegtelen, hogy néz ki vagy milyen, a benne lévő dolgok lesznek a fontosak.
  • Biztos neked is sok álom van a képzeletedben, amelyek megvalósításra várnak. Ezeket körmöld le szépen a füzetedbe. ( Nekem sokkal jobban tetszik, ha valaki csodaszép gyöngybetűkkel ír le mindent, hiszen akkor öröm nézegetni, olvasgatni.)
  • Ha kész tegyük félre egy kis időre.
  • Adj magadnak időt, hogy átgondold a terveket, majd vedd elő újra. Nézd át a listát, majd válaszd ki azokat, amelyek rövid távon megvalósíthatóak és írj melléjük egy R betűt. Remélem több ilyen lesz, ez  jót jelent. 
  • Talán lesznek olyanok, melyekhez időre van szükséged. Nem fogsz hirtelen 20 kilókat fogyni és nem fogsz 16 évesen bekerülni egyetemre, tehát az ilyeneket egyenlőre hagyjuk ki. Ilyenkor ne keseredj el, hagyd a listán. Akárhányszor végiglapozod emlékeztetni fog arra, hogy ezek azok a dolgok, amiket el szeretnél érni!
  • Ha valami megvalósult húzd ki ! Ez a legjobb lépés ennél a listánál, szerintem nincs jobb érzés, mint kihúzni valamit, ami már nemcsak álom, hanem valóság lett. :)
Manapság rengeteg ilyen oldalt találunk a neten, ahol különböző képeket készítenek a feliratokhoz,amiket valaki meg szeretne valósítani. Az én kedvencem http://perfect2013.tumblr.com/ . :) Hasonló helyekről is meríthetünk ihletet, lényeg, hogy hozzánk kapcsolódjon!



Ez itt az én kis füzetem, amelyben már lassan egy éve gyűlnek, gyarapodnak a kívánságok. Elején írtam rengeteget és mostanság egyre ritkábban jön elő olyan álom, amit le kéne írnom, mert még nem szerepel. Nem szoktam gyakran elővenni, így sokkal jobb, mikor 2-3 hónap után  kezembe kerül és csomó mindent kihuzhatok. :) Próbáljátok ki !
Leírok párat így példaként, legtöbbjüket nemrég húztam ki:
  • Hatalmas 18. szülinapi bulit szervezni
  • Megszerezni a jogosítványt
  • Enni az elhízástól való félelem nélkül
  • Angol érettségit letenni
Nyilvánvalóan nekem is van csomó olyan, amelyek talán sosem válnak valóra, de vicces volt leírni őket és vicces, hogy minden alkalommal, amikor kicsit közelebb kerülök a célhoz, eszembe jut, hogy anno azt hittem megvalósíthatatlan. Ilyenek például:
  • Rávenni a barátaim, hogy elhigyjék végre csodaszépek
  • Alaszkában szánkózni
  • Máltára költözni
  • Körbeutazni Európát barátokkal
Na és persze vannak a  rövid időn belül megvalósítható tervek is:
  • Rómába utazni
  • Jobb jegyeket szerezni júniusig
  • Balaton Soundra menni nyáron ismét
  • Edzeni olyan gyakran, amilyen gyakran csak tehetem
Remélem lesz olyan, aki megvalósítja úgy, ahogy én tettem ,talán segít egy kicsit a célok felé fordulni és motivációt nyújt, azokon a napokon, amikor megzuhanunk és nem tudjuk merre tovább. :)

Legyen szép hetetek !
xx
D.

2013. január 5., szombat

45 ~ MOVIE REVIEW

Szép jó estét mindenkinek! :)

Ismét itt vagyok és a mai napra pedig egy filmet hoztam, amit úgy vélem mindenkinek látnia kell! Be kell valljam csütörtök előtt a film létezéséről sem tudtam és mikor először hallottam a címet valami teljesen más jutott eszembe...

Nekem is teljesen hasonló gondolatom volt ezzel kapcsolatban. ( :D ) Osztálytársam olvasta a könyv harmadik kötetét és Ő ajánlotta nekem. Emlékszem kérdeztem milyen könyvet olvas, amire rávágta, hogy az Éhezők Viadalának 3. részét, én pedig továbbra is teljesen csendben ültem és kérdezte, hogy ' NEM TUDOD MI AZ AZ ÉHEZŐK VIADALA??' 

Akkor a 10 perces szünetben ének órára menet elmondta a történet felét, a végét persze kifelejtve, így már emiatt is muszáj volt megnéznem. Péntek estére időzítettem a filmet egy jó kis spanyol tanulás helyett, de nem bántam meg.


Először is nézzük meg az előzetest. Sok nem derül ki belőle, ami engem még inkább felcsigázott. Olvastam pár kritikát, leginkább negatív dolgokat írtak róla, de ez sem tántorított el. A könyvet egyenlőre nem ismerem, összehasonlítani nem tudom, így marad a film...

A történet a jövőben játszódik ( a fenti kép mutatja a helyszínt ), Észak Amerika romjain egy új ország, Panem alakul, ezen belül pedig a Kapitólium és 12 különböző körzet fekszik.A Kapitólium kegyetlenül sakkban tartja a körzet lakóit, egy korábbi lázadás miatt. Így minden évben megrendezik az Éhezők Viadalát, mely hasonlít egy gladiátor küzdelemhez. Ez a küzdelem, mondhatni egy "valóság-show", amit a TV közvetit az embereknek. A főszereplő Katniss Everdeen, aki a húgával és édesanyjával a 12. körzet lakója, mikor elérkezik a 74. Éhezők Viadala...


A film elején talán mindenki azt gondolja, hogy Katnisst fogják választani, azonban húgát húzzák ki, aki először van a sorsoláson. Testvére, Prim retteg attól, hogy őt húzzák nyilvánvaló okokból. Hiszen, akit kihúznak valószínűleg soha nem tér vissza körzetébe...
Lényeg a lényeg, Katniss önként jelentkezik húga helyett és ez felér egy halálos ítélettel, azonban elfogadják döntését, így testvére helyett ő megy a küzdelemre. Az Éhezők Viadalán 24 ember vesz részt és csak egy győztes lehet. A másik választott kezdetben lényegtelen, az Arénába kerülés után válik fontossá. Ahogy kiválasztják őket elindulnak hosszú úton a Kapotólium felé, felkészítik őket a küzdelemre, a túlélésre. Kezdetben mindenki azt hiszi a lány esélytelenek nyugalmával indul, de van benne valamiféle tűz, ami a győzelem felé tereli...
A végkifejletet nem írom le, mindenki nézze meg! :)

Nekem személy szerint nagyon tetszett a film, mind a történet, mind a szereplők, mind a látvány. A főszereplő részben jó választás volt, de mégsem az az éhező típusú lány valljuk be...
A történet vége is meglepő, nem ezt vártam, de örültem annak, hogy így alakult. Nagyon kíváncsi vagyok a könyvre és úgy vélem jobb lesz, mint a film, hiszem mindig jobb könyv, de így lesz egy alapom, amire építhetem, arcok, stb. :)

2013.novemberében pedig jön a következő rész, alig várom...!

xx
D.

U.I.:  




2013. január 2., szerda

44 ~ BOOK REVIEW


'Van, hogy egy apróság megváltoztatja az életünket. Hirtelen, amikor a legkevésbé számítunk rá, történik valami, és új irányba indít. Olyan útra, ami csupa meglepetés. Hová érkezünk? Ez az út maga az élet. Így keressük a fényt. De hogy megtaláljuk a fényt, előbb át kell jutnunk a sötétségen.'

Azt hiszem, jobb először elolvasni egy könyvet és utána látni a filmes változatát. Mikor bejött a film a mozikba nem is tudtam a könyvről. Máltán láttam még a filmet és utána valahogy el is felejtődött, aztán múlt héten a könyvesboltban egy romantikus regényt kerestem a téli szünetre,akkor bukkantam rá. Nem bántam meg, hogy megvettem. :)

Amit a borító hátulja ígér:
  • A tengerészgyalogságtól leszerelt Logan Thibault fél országot átszelő Coloradótól Észak-Karolináig tartó gyaloglással igyekszik megszabadulni az iraki háború nyomasztó emlékétől.Útjának azonban a lelki megtisztuláson kívűl más célja is van: egy lányt keres, akinek a fényképére a háború zűrzavarában bukkant.A képet megtartotta, és ettől kezdve rámosolygott a szerencse,előbb a pókerben,majd a harctéren is,minden veszélyhelyzetből sértetlenül került ki. Osztagában az a szóbeszéd járta, hogy különleges erő védi.És talán így is volt...
  • A fénykép keveset árul el a lány kilétéről, de az a kevés nyom egy Hampton nevű észak-karolinai kisvárosba vezet,ahová Logan hosszú, kalandos út után érkezik meg. Némi keresgélés után rátalál a gyermekét egyedül nevelő fiatalasszonyra, Elizabethre, akinek arcát már oly régóta ismeri...
  • Nicholas Sparks regénye megindító történet egy egyedülálló anya és egy lelkileg kiégett katona különös kapcsolatáról.

Én egy valószínűtlenül romantikus lélek vagyok és az összes létező romantikus regényt el tudnám olvasni ha lenne rá lehetőségem. :)

Nem az a tipikus szerelmi történet, hogy  megtalálják egymást csók, míg a halál el nem választ, the end, hanem valami olyan érzésből fakadó szerelem, amit Logan már jóval azelőtt érez, minthogy találkozna Beth-tel. Az érzés, hogy egymásnak vannak rendelve és oka van, annak, hogy egymásra találnak. Annak, hogy megtalálta a fényképet egy háborúban, nyilvánvalóan oka van. Ismeritek az idézetet: Don't forget, you are here for a reason! Na ez pont ilyen. 
Valószínűleg sok lány örülne, ha egy nap beállítana hozzájuk egy jóképű ismeretlen a fényképükkel és melléjük szegődne, támogatná őket, segítene neki jóban rosszban, majd végül egymásba szeretnének...

A filmről annyit mondanék, hogy kicsiben különbözik a könyvtől és talán jobb úgy olvasni, hogy nem ismerem a történetet, de nekem így is határozottan tetszett !
Én azt mondom érdemes lenne mindenkinek elolvasnia, hiszen tanulságos a történet! :)

xx
D.





43 ~ HELLO 2013


Sziasztook !

Először is nagyon boldog új évet szeretnék kívánni minden olvasónak és remélem az összes álmotok valóra válik idén ! (:

Régóta terveztem egy évértékelő bejegyzést írni, ez az utolsó héten itt lévő francia barátnőm miatt meghiúsulni látszott, azonban most itt van ! :) ( Figyelmeztetés:Hosszú lesz, sok-sok képpel! )

Január
A tavalyi ( mennyire furcsa ezt írni...) januárom még Máltán telt. Hihetetlen belegondolni, hogy egy éve még ott voltam, most meg már itthon koptatom a padot. Ez volt talán ez egyetlen olyan hónap, ami eseménytelenül telt el. Suli még nem volt igazi, tanulnivaló alig, hideg volt, bulizni nem mentünk, szóval összeségében nem kezdődött túl jól az év. :/

Február
Február volt az a hónap, amikor magamra találtam kint és belevágtam a dolgok közepébe. Szigetet jártam keresztül-kasul, edzettem, buliztam és folyt az élet végre ! :)

Március
A hónap elején volt egy pont, amikor elszomorodtam, hogy hamarosan haza kell menni, de szerencsére ez meggyőzőtt arról, hogy még inkább élvezni kell a kint töltött időt, hiszen hányszor adódik az embernek ilyen lehetősége? Szerencsére az idő jóra fordult és már strandokat is lehetett látogatni. Március közepétől kezdve a vizsgák miatt szünetet kaptunk, így csak a vizsganapon kellett bemennünk. Több idő maradt másra  tanulásra! :D Ebben a hónapban  volt egy csodaszép esésem, aminek a nyomai végigkísértek a hónapon :(
Március 31.én  megkezdődött a 2 hetes, megérdemelt tavaszi szünetünk is végre és aznap volt az ominózus iskolai buli, itt ismertem meg, azt a bizonyos embert. ( itt írtam már... )
Április
Április...Talán ez az a hónap, amiről a legkevesebb emlékem, képem van. Valószínűleg azért, mert nagyon gyorsan eltelt, leginkább a szünet miatt, hiszen volt két hetünk kb. a semmire és ez alatt bepótoltunk szinte mindent, ami a vizsgaidő alatt kimaradt. :) Inkább nem részletezem.. Tettünk egy rövidebb utazást Dianaval Szicíliába is, ami a hónap csúcspontja volt!


Május
Málta "kicsit" felpörgött ebben a hónapban. Jöttek az események sorba, meglátogatott Anya Máltán és ekkor érkezett meg Franciaországból Marion szobatársam is ! (: Buliztunk, buliztunk, buliztunk... és... buliztunk ! :)

Június
Ez volt az utolsó hónapom itt, ami a hangulatomon érződött rendesen, mert hol az egekben, hol a föld alatt volt. Pakoltam, csomagokat küldtem haza, tanultam az utolsó vizsgákra, edzettem, utaztam és próbáltam kiélvezni az utolsó négy hetet a szigeten! Azt hiszem... Sikerült!

Július
Az első itthon töltött hónapom... Leginkább próbáltam visszarázódni az itteni életbe, próbáltam bepótolni mindent, megkapni a friss pletykákat (  :D ), majd a második héten Balaton felé vettünk az irányt ott is Zamárdiba. Korábban erről írtam egy bejegyzést, maradnak a képek, majd Ciprusi nyaralás következett a sorban. :) A nyár talán legeslegjobb hónapja volt... 

Augusztus
Augusztusban sajnos-nem sajnos a tanulásé volt a főszerep. Két héten át egy angol tanfolyam résztvevőjeként koptattam az iskola padot, majd elsősegély tanfolyamon vettem részt, legvégül pedig megszereztem a jogosítványhoz szükséges KRESZ-vizsgámat is.Még volt pár nap, amikor Balatonon jártunk vagy éppen Pesten. Azt hittem ez zsúfólt hónap volt, de novemberben rá kellett jönnöm, hogy semmi nem volt ahhoz képest ami jött...



Szeptember
Eljött az a nap, amitől legjobban féltem, hiszen új osztályba kerülni nem mindig jó dolog, azonban én szerencsésen megúsztam a dolgot és mondhatom csodálatos osztályt kaptam ! :) Hónap végén elkezdtem vezetni és minden akadályt sikerrel vettem. Szerencsés egy hónap volt meg kell hagyni.


Október 
Sajnos már mutatkoztak a zsúfolt órarend első jelei, de végre büszkén jelentem vége! Angol külön órák az érettségi miatt, spanyol órák suli után, vezetés minél többször, hogy gyorsabban végezzek. Aztán végre elérkezett az írásbeli érettségi napja, majd az őszi szünet is...


November
Alapjában véve az egyik kedvenc hónap a november, hiszen ekkor van a szülinapom és idén a 18. ! Persze nem mindenkinek különleges ez, nekem valamiért az volt. :) Ebben a hónapban letettem az érettségi szóbeli részét is, megcsináltam a felsőfokú nyelvvizsga szóbeli részét és spanyol alapfokú nyelvtanfolyamot is elvégeztem, de még mindig nem tudok spanyolul. Na jó, picit... :) Haladunk...

December
Az év utolsó és egyik legjobb hónapja. :) Kezdődött a szülinapi bulinkkal, majd ezt követte a karácsony és érkezett Marion szilveszterre. Tökéletes hónap a lábam állapotát leszámítva...
:)


Épp olyan nehéz befejezni ezt a bejegyzést, mint amilyen elkezdni volt. Még egyszer nagyon boldog új évet kívánok mindenkinek ! :)
Pár adat a blogról:
~ Június 10.én írtam meg az első bejegyzést, ami annyit jelent, hogy kicsit több, mint fél éve indult a blog!
~ Ez alatt 42( ezzel együtt 43 ) bejegyzés született!
~ Végül pedig 1606szor látogattátok meg az oldalt ! :)
KÖSZÖNÖM! <3

xx
D.