2013. május 2., csütörtök

63 ~ HAIR

Sziasztook !

Nagy boldogságomban írom ezt a posztot most, végre a PúderPamacs gyűjteményben is megtalálható a blogom, úgyhogy innentől kezdve itt is olvashatóak a bejegyzéseim! :)
Aki eddig nem ismerte volna a blogot azt köszöntöm most itt nálam! Üdvözöllek, olvasgass, nézelődj és ha tetszettek az eddigi írásaim kérlek nézz vissza máskor is! :)

Ebben a bejegyzésben 3 termékről lesz szó. Az első az Alverde sérült és töredezett hajra való samponja. Mikor elkezdtem használni akkor bemutattam, a bejegyzés erről itt olvasható! Azóta elhasználtam teljesen és kialakult róla a saját véleményem, amit most szeretnék megosztani veletek.
A Rossman saját márkás termékéről van szó, amit körülbelül 800 forintért kaphatunk meg. Kis kiszerelésű nekem egy hónapra elegendő heti két hajmosással. Az illata elsőre nagyon jó, hajmosás után első nap még úgy-ahogy érződik, de utána elillan.Az összetevői között szerepel makadámia dió, füge, brokkolimag olaj kivonat és méz is. Régebb óta használok szilikonmentes samponokat, ezért is választottam őt. Nem venném újra ez biztos. Hogy miért nem?
  • Első dolog, ami nem tetszik nekem, az az, hogy alig habzik. Szeretem, ha egy samponon érzem, hogy mennyi kell belőle és látom, hogy teszi a dolgot. Ő pont nem ez a termék, az átlátszó krémes samponból nehezen képezhető hab, akkor is nagyon kevés. Nekem kétszer kellett minden alkalommal önteni belőle, mert sosem volt elég a hajamra, pedig nem olyan hosszú. 
  • A haj zsírosodását  nálam gyorsítja. Minden új samponnál reménykedek, hogy ki lehet tolni majd a hajmosási időt pár nappal. Sajnos vele sem sikerült, sőt talán még többször is kellett hajat mosnom. 
  • Mióta ezzel mosom a hajam azóta visszatért a hajhullás is. Remélem nem ennek köszönhető, de ez egy újabb pont a váltásra.
  • A legutolsó indokom a termékcserére, az a fejbőr viszketés. Először azt hittem csak nálam jelentkezik, de Krémmánián olvastam, hogy mások is észrevették ezt. 
Ennyi nekem bőven elég volt ahhoz, hogy lecseréljem a sampont és folytassam utam a tökéletes hajápoló megtalálása felé. :)
Következő alanynak a Balea Koffeines samponját és balzsamját választottam, szintén Krémmániás ajánlások alapján. A Balea termékekhez mindig szívesen térek vissza. A barna hajra való sampont hosszú ideig használtam,ezalatt javította a hajam szerkezetét és a barna hajszínemet is sötétítette, aminek én nagyon örültem. Tehát ők lesznek azok:
Remélhetőleg jobban beválnak, mint az előzőek és rátalálok a megfelelő samponra. Amit ő ígér:
  • nem tartalmaz szilikont
  • örökletes jellegű hajhullást megállítja
  • erősíti a hajat
  • antisztatikus hatású
  • gyengéd, kimélí a fejbőrt
  • megerősíti a hajszál rostjait
  • sűrűbb, dúsabb hajat eredményez
Azt hiszem egy hónap múlva újabb teszttel jövök és akkor kiderül, hogyan szuperálnak. :)

Valaki próbálta már ezt a terméket közületek? Bevált? 

A Krémmánián az Alterra sampont itt találjátok meg, a Balea samponról pedig ezen a linken olvashattok!

Kitartás lányok, hamarosan itt a hétvége! 
xx
D.

2 megjegyzés:

  1. Nekem nagyon nagyon szárította a hajam,korpásodni is elkezdett amit soha nem szokott úgyhogy nagyon nem vált be ez a koffeines sampon,a barna hajra való viszont jó volt. Viszont most visszaváltottam szilikonosra a koffeines sampon után,a Gliss Kur feketéjére,3.alkalommal mostam hajat vele és már jobb. :-)De remélem neked jobban beválik majd.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. húúú, hát ez nem hangzik túl jól. Egyenlőre kétszer használtam csak, de hatásosnak tűnik. Majd kiderül a tubus végén. :) Örülök, hogy az új sampon már jobban bevált! :)

      Törlés